Választás a francia munkásoknak: India vagy a munkanélküliség

Felháborodást okozott vasárnap egy francia textilgyár, miután választás elé állította munkásait: vagy elküldik őket, vagy a cég indiai üzemébe kerülhetnek, ahol jelentősen kevesebb pénzért tovább dolgozhatnak. A Carreman nevű cég vezetői szerint egy "ostoba" törvény előírásának tettek eleget ezzel az ajánlattal.     Nyomtatás

A Franciaország délnyugati részén található üzem kilenc munkásának ajánlotta fel a cég a lehetőséget, hogy tovább dolgozhatnak a vállalat indiai üzemében. A bangalore-i egységben 68 eurónak (húszezer forint) megfelelő összeg a havi bér, hatnapos munkahét mellett. A Carreman egy ezereurós bónuszt is felajánlott munkásainak, és az Indiába szóló repülőjegy árát is megtérítették volna.

A francia CGT szakszervezet egyik tisztségviselője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az ajánlat "elképedéssel vegyes dühöt" keltett az üzem munkásai között, akik szerint "egyértelmű, hogy senki sem fogja elfogadni az indiai állást".

Az átlagos havi fizetés Franciaországban 1321 euró (365 ezer forint) – írta az AFP, míg a francia üzem dolgozói az RFI francia rádió cikke szerint 1800 eurót (félmillió forint) is megkereshetnek.

Francois Morel gyárvezető elmondta: egy törvény kötelezővé teszi, hogy a cég más üzemeiben állást ajánljanak fel azoknak, akiket el akarnak bocsátani, még akkor is, ha az Indiában van. "Tudom, hogy ostobaság, de a törvény az, ami ostoba" – nyilatkozta a gyárvezető.

Az RFI cikkében ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a cégnek van egy másik gyára Franciaországban és egy Romániában is.

Független hírügynökség

Posted in magyar | Comments Off on Választás a francia munkásoknak: India vagy a munkanélküliség

SIGN FOR FREEDOM FOR ENRIC DURAN!

Enric is on remand (or protective custody) in order to be silenced,

because the banks and some political interests want people to forget him.

They have applied this measure due to a supposed "escape risk", but

several texts, calls and ceremonies prove that Enric had come back to

stay, because he wants to face up to the court, beacuse it takes part in

the strategy against the financial system.

That is why we ask for his freedom.

SIGN AT: www.podem.cat/en/node/1905

SPREAD IT!! Please, send the message to people who can be interested in

giving their support to Enric. 10 th May, we are going to deliver the

signatures to the court.

Enric Duran support’s group

Posted in english, we won't pay for their crisis! | Comments Off on SIGN FOR FREEDOM FOR ENRIC DURAN!

megalakult az antikapitalista blokk!

A szakszervezeti tüntetés időpontja megváltozott, nem 10kor hanem 9kor kezdődik, ugyanott, a Városligeti fasoron!

Megalakult az Antikapitalista Blokk! Tömörülésünk különböző
szervezetekből, csoportokból és egyénekből áll. Nem közös platformot,
egységesített gondolkozást keresünk, hanem a gyakorlati együttműködés
és cselekvés lehetőségeit. A résztvevők konkrétabb politikai
állásfoglalását megtaláljátok a résztvevő szerveződések honlapjain.
Várunk további antikapitalista csoportokat most és a későbbiekben is a
csatlakozásra!

Első akciók május 1-én lesz. A szakszervezeti tüntetéssel vonulunk
együtt vörös-fekete zászlókkal, általános sztrájkra felhívó, lakást,
kenyeret követelő transzparensekkel. A tüntetés a Vároligeti fasortól
indul délelőtt 9 órakor a Városliget felé és várhatóan a nagyréten ér
véget. Találkozó a Városligeti fasor 46-48 előtt fél 9 körül. Gyertek
el, hozzatok ti is zászlókat!

Posted in kik vagyunk, mit akarunk | Comments Off on megalakult az antikapitalista blokk!

vegyes vélemények más oldalakról

Szarok fizetni a hitelemet – huh, végre!

Ha az egyszeri állampolgárnak a munkahelyén kell számlát adni ahhoz,
hogy a költségtérítését fizessék, akkor a politikusnak is kell. Ha az
országnak nem kell fizetnie egy felvett hitelt, akkor nekem sem kell:
– április elsején komoly arcot vágva bemegyek a bankomba és nevetve az
asztalra dobom a lakáshitelemről szóló szerződést és hangos kacajok
közepette széttépem azt
– holnaptól nem vagyok hajlandó fizetni a zsemléért, benzinért és egyáltalán semmiért
– a most esedékes autóhitel-törlesztőmtől már mosolyogva elbúcsúztunk, szegény a vécében végezte
– ha úgy adódik, eszemben sincs autópálya-matricát váltani, hiszen az én adófizetői pénzemből építették
– ha egy sporteseményre bemegyek, a vállam fölött odavetem, hogy ennyi
szórakozás nekem is jár és már bőven kifizettem az elmúlt években Continue reading

Posted in magyar, nem fizetünk az ő válságukért! | Comments Off on vegyes vélemények más oldalakról

Ingatlandó – Nem fizetünk az ő hitelükért!!

A vagyonadó egyrészt lehet az egyenlőtlenségek kiegyensúlyozásának eszköze. Másrészt persze a neoliberális gazdaságpolitika vagyonnak tekint mindent, megadóztat minden, különbségtétel nélkül.  Hogy minek és hány százalékát kellene befizetni, arról semmit nem tudni. Mi is a helyzet nálunk ezügyben? Gyakorlatilag nincs szociális bérlakás rendszer Magyarországon. Akik mégis bérlakásokban laknak, priviligizáltak, beágyazódtak a korrupt önkormányzati rendszerbe, kiszolgálják a helyi rezsimeket. Ezért aztán ha valaki lakni akar valahol, általában vagy bérel (magántulajdonostól, főként feketén), vagy hitelre vásárol. A hitelesek nagyrésze devizahiteles, vagyis az utóbbi félévben kb. másfélszeresére nőtt a törlesztőrészlete. És akkor még mellette nő a munkanélküliség, folynak a leépítések. És akkor még fizessenek adót azért is, hogy olyan lakásban laknak, ami gyakorlatilag a banké?! Ettől még nem értünk egyet azzal, hogy mindenki vonuljon vissza a saját kis tulajdonába, s igen, a gazdagok fizessenek! De Magyarországon nem realitás az általános ingatlanadó! (A luxusadó meg nem keresztülvihető…) Nem csak a behajtókat, az APEH-et és a rendőröket kell elzavarnunk közösen, de az összes neoliberális szemetet, akár a kormányban, akár az ellenzékben ülnek! Nehogy azt higyje bárki, bármelyik párt, ha kormányra kerülne, ne ugyanezt csinálná! Hiszen úgys az IMF kezében van a végső döntés! Ki kérdezett meg minket, akarunk-e újabb IMF hitelt?! Ki kérdezte meg, hova menjen az a pénz, a bankokhoz vagy az embereknek?! Minden politikus takarodjon! Meg kell védeni magunkat, közösen, a kilakoltatások ellen! Nem fizetünk az ő hitelükért!! Continue reading

Posted in magyar, nem fizetünk az ő válságukért! | Comments Off on Ingatlandó – Nem fizetünk az ő hitelükért!!

Elkezdődött a devizahitelesek kilakoltatása


Budapesten hétfőn megpróbálták kilakoltatni otthonából az első olyan családot, amely nem tudta törleszteni deviza alapú hiteleit, a kilakoltatást azonban sikerült meghiúsítani társadalmi összefogással, és fizikai kiállással a család mellett. Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GyÖZ) szervezésének ötlete is fölvetődött, hogy ne kergessenek el embereket
az egyetlen otthonukból a felbérelt végrehajtók, akik így próbálnak
hasznot húzni mások fizetésképtelenségéből.
Continue reading

Posted in magyar, nem fizetünk az ő válságukért! | Comments Off on Elkezdődött a devizahitelesek kilakoltatása

492 ezer eurót raboltam azoktól, akik sokkal nagyobb mértékben rabolnak tőlünk


Az alábbi szöveg egy 32 éves akvitista
tanúvallomása, amiben elmeséli, hogyan jutott arra a döntésre, hogy
szembeszegüljön a bankok gazdasági hatalmával.

fordítás a www.17-s.info oldalról
Enric Durant március 17-én a Barcelonai egyetem területén
letartóztatták, és csalással vádolják. 21-én új börtönbe szállították,
azóta nincs hír felőle.

Posted in magyar, nem fizetünk az ő válságukért! | Comments Off on 492 ezer eurót raboltam azoktól, akik sokkal nagyobb mértékben rabolnak tőlünk

Call for Participants

This text was distributed at the November 15th mobilization against the G20 meeting in Washington D.C. Continue reading

Posted in english, we won't pay for their crisis! | Comments Off on Call for Participants

somewhere it has already started

Breaking news from Crisi
soon in hungarian too 
 

Today 17 March 2009, at around 18.00 H,
the Catalan police forces, the mossos d’esquadra, arrested Enric Duran
on the premises of the rectorate of the Barcelona University. This
morning at 12 H a demonstration has been organised in front of the
police station of the district Les Corts in Barcelona.
Continue reading

Posted in english, we won't pay for their crisis! | Comments Off on somewhere it has already started

Március 28: Nem fizetünk a válságotokért! – Tüntetések Bécsben, Berlinben, Frankfurtban, Londonban

Gyertek el ha tudtok! És szervezzünk mi is együtt hamarosan!

 

Lehet zsidózással, cigányozással, neadj’isten
gyurcsányozással elütni az időt, vagy, ami a liberális „nagy
generációt” illeti, állami zsozsóból fönntartott, dögunalmas és
provinciális „szabadpiaci” folyóiratokban értekezni a magyarok
versenyképtelenségéről és „túlfogyasztásáról” (egy kereslethiány okozta
világválság kellős közepén, gratulálunk!), de előbb-utóbb a társadalmi
valóságot lehetetlen lesz továbbra is ignorálni.
Az első fecske remélhetőleg már meg is érkezett: március 28-án
szombaton szerte Európában tüntetések lesznek „Nem fizetünk a
válságotokért!” szlogennel. Alább a berlini tiltakozás felhívása
olvasható. Hozzánk legközelebb Bécsben lesz mozgolódás.
Continue reading

Posted in magyar, nem fizetünk az ő válságukért! | Comments Off on Március 28: Nem fizetünk a válságotokért! – Tüntetések Bécsben, Berlinben, Frankfurtban, Londonban