Az a helyzet, hogy nem vagyunk elegen. Azok, akik tudnak már erről az ötletről, mind pozitívan jeleztek vissza: igen, tök jó csináljuk. De aztán amikor konkrét teendő van, akkor már leginkább a "fogjuk meg és vigyétek" hozzáállással találkozni. Ez pedig nem valami hatékony. Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni az ügyben, sokmindenre szükség van, a különböző külföldi szövegek fordítása, a tapasztalatok megismerése és átgondolása csak egy a sok közül, és talán nem is a legfontosabb.
A következő dolgok azok, amikben mihamarabb lépni kéne:
1. ügyvéd. Kell szereznünk egy (vagy több) megbízható ügyvédet, aki ismeri a magyar büntető és polgárjogot. Ugyanis egyrészt persze van sztrájkjog, de ez csak a konkrét, egyes munkahelyeken belül érvényes-e, vagy a politikai szabadságjogok közé tartozik-e az adó-sztrájk és az adósság-sztrájk is? Mi az a forma, amin belül legális egy ilyen kezdeményezés? És ha nem legális, minek milyen következményei vannak? S persze az is egyértelmű, hogy mi legális s mi nem, a politika területén pláne, az nagyban a jogértelmezés kérdése. Ami ma Magyarországon folyik gazdaságpolitika címén, az egész egyszerűen nonszensz. Az ez ellen való tiltakozás pedig jogunk. Arra sem foghatják rá, mi szavaztuk meg őket, hiszen a választási részvétel aránya siralmas, valamint az egyes pártok gazdaságpolitikája nem különbözik érdemben: mindenki el akarja adni a jóléti szolgáltatásokat, enyhíteni a foglalkoztatási szabályokat. S mindezt arra fogják, hogy muszáj, hogy ez a "piac törvénye". S ebben biztos részben igazuk van, ezért nem elég az adó-sztrájk, s a piac ellen is támadásokat kell intézni. Na s így tovább, szóval ügyvédet kell szerezni egyrészt.
2. meg kell keresni azokat a cégeket, amik most a válság miatt mennek csődbe (nem profitálnak kellőképp ezért bezárja őket a tulajdonos), tehát ahol nagyobb elbocsátások, létszámleépítések vannak, ill. ahol csökkentik a munkaidőt és egyúttal a fizetést is. (Ez is a létszámleépítés egy formája.) Beszélnünk kell a dolgozókkal, a szakszervezetekkel is. Országszerte.
3. meg kell keresni különféle szervezeteket, a baloldali szervezetektől a feministákon át a zöldekig. (Parlamenti pártokkal és jobboldaliakkal nem kívánunk együttműködni.) Be kell őket vonni a szervezésbe.
4. Kell keresnünk neves támogatókat, akik az ügy mellé állnak. Mindenféle embert, aki tudja hirdetni az ötletet, a kezdeményezést, és segítheti ezért a kommunikációt.
5. Az ügyvédek, szervezetek és neves támogatók mellett szükség van egy rakás aktivistára is. Elkötelezett emberekre, akik vagy vállalják a nevüket, kilétüket, vagy nem, mindenki tegye belátása szerint. Részt kell vennünk a témába vágó internetes fórumokon. Utcai propagandát is kell folytatnunk. Helyi közösségekhez elmenni, beszélni velük, konkrétan mik a problémáik, mit lehetne közösen tenni, hogyan tudunk közösen fellépni az elnyomóink ellen. Ehhez nem elég a néhány tucat aktivistának szóló saját médiumainkat használni. A magyar aktivista színtér egyik legnagyobb baja, hogy befeléfordul és a résztvevők nagyrésze megelégszik azzal, hogy csinál valamit, ami megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy történt valami. De az emberek, a mindenki, a magyar, az európai és a globális társadalom mindennapi életére mindez az égegyadta világon semmilyen hatással nincs. Nevetséges gettó az egész, amiben néhányan lelkiismeretnyugtatnak, mások meg örülnek hogy minimálbérért 12 óráznak civil szervezeteknél. S közben a problémák gyökerét nem is érintettük, távolról sem. Tehát aktivisták, ki az utcára, az internetes fórumokra, a gyárakhoz, irodaházakhoz, sweatshopokhoz, minden munkahelyhez és hitellel kapcsolatos panaszosokhoz! Meg kell keresnünk az érintetteket, megérteni az ő helyzetüket, megtalálni azokat, akik hasonló gondokkal küzdenek, és összehozni ezeket az embereket és közösen fellépni!